/Aisha/
Amint végeztem a papír széthajtogatásával és megláttam a kézírást egyből tudtam ki írta.Édesapám volt az.Ebben egészen biztos voltam.A papíron pedig a következő állt: "Pakoljj be!De csak a legszükségesebb dolgokat hisz ne feledd nem kirándulni mész.Ha végeztél gyere a nappaliba.Bemutatlak a mesterednek." Sóhajtottam egyet majd leraktam a cetlit az ágyra és pakolászni kezdtem.Körülbelül egy órája csomagolhattam mikor észrevettem hogy mindkét bőrönd megtelt.Becipzáraztam majd leraktam őket az ágyam elé.
-Készen vagyok.-sóhajtottam, majd leszálltam az ágyról
Elindultam az ajtó felé és amikor odaértem visszafordultam hogy utoljára még jól szemügyre vehessem a szobám.Majd kiléptem a folyosóra és elindultam a nappaliba.Mikor leértem Aimi már ott volt.Édesapám egy nagy íróasztal mögött ült, édesanyám pedig mellette állt.De felfedezni véltem még két idegent is a helységbe akik az íróasztal előtt álltak.Két nő volt.Jól megnéztem őket.Ez egyiknek hosszú fekete haja és kék szeme volt.A másiknak hosszú fehér haja a jobb vállára volt simítva amiben egy csat ékeskedett.Szeme pedig vérvörös volt.Nem tűnt valami barátságosnak.Őszintén szólva vele nem szívesen mentem volna sehova.
-Gyere beljebb.-szólt édesapám
Aimi mellé álltam és nem is köszöntem a két idegen nőnek.Ekkor anyám odaállt a két nő közé.
-Ő itt Nakamura Amu kisasszony.-mutatott a fekete hajúra
-Ő pedig Nakamura Ami kisasszony.-mutatott a másikra
-Nakamura mindkettő?-kérdeztem
-Igen.Mivel ikertestvérek.-állt fel székéből apánk
-Ikrek?-lepődött meg Aimi
-Pont mit ti.-mosolyodott el anyánk
-Ők lesznek a mestereitek.-vágott közbe apánk
-Amu kisasszony téged fog tanítani Aisha.-nézett rám apu
-Ami kisasszony pedig téged Aimi.-folytatta
Nem szívesen lettem volna a húgom helyében.És igazából aggódtam is hogy mit fog vele csinálni az a nőszemély 2 éven keresztül.
-Később lesz időtök összeismerkedni, de most menjünk hisz kezdődik az ünnepség.-mondta egy széles mosollyal az arcán édesanyánk
Anyu apuba karolt majd kimentek.Négyen maradtunk.Majd hirtelen Amu odalépett hozzám, lehajolt és megsimogatta a fejem.
-Nagyon örülök Aisha-chan.-mosolygott
-Én kevésbé.-válaszoltam flegmán
Majd megfogtam Aimi kezét és kimentünk.Felmentünk egészen a ház padlására.Ott kinyitottunk egy nagy ablakot és kiültünk a tetőre.Mindig ide bújtunk el ha egy kis magányra vágytunk és néztük hogy odalent mindent felforgatnak minket keresve.De most más volt a helyzet.Lent nem minket kerestek hanem ünnepeltek.Ám furcsa módon senkinek nem tűnt fel hogy pont az ünnepeltek hiányoznak.Még a szüleinknek sem.De minket akkor ez egy cseppet sem érdekelt.Hisz alig másfél óra múlva el kellett válnunk.Ekkor Aimi közelebb ült hozzám és fejét a vállamra hajtotta.
-Ugye milyen szépek a csillagok One-chan?-mondta kissé megtört hangon
-Igen.-válaszoltam halkan
-One-chan.....-kezdett bele ám pityeregni kezdett
-Igen?-fordultam hozzá kérdően
-Bárhol......bármilyen messze is legyek tőled....ha felnézek a csillagos égre mindig te jutsz majd eszembe.-aztán szorosan hozzám bújt és sírni kezdett
-Hiányozni fogsz One-chan.-mondta könnyekkel küszködve
Még jobban magamhoz öleltem és ekkor már az én arcomon és legördült néhány könnycsepp.
-Te is nekem hugi.....nagyon.-nyögtem ki majd én is sírni kezdtem akárcsak Aimi
Az elkövetkezendő másfél órát a tetőn töltöttük.Egymást átölelve és pityeregve.Aztán lassan elérkezett az indulás ideje.Szótlanul mentünk le a kertbe.Csak egymás kezét szorongattuk.Apu, anyu, Amu és Ami már a kapunál álltak mikor odaértünk.
-Itt az idő.-jelentette ki határozottan édesapánk.
