/Aisha/
Amint végeztem a papír széthajtogatásával és megláttam a kézírást egyből tudtam ki írta.Édesapám volt az.Ebben egészen biztos voltam.A papíron pedig a következő állt: "Pakoljj be!De csak a legszükségesebb dolgokat hisz ne feledd nem kirándulni mész.Ha végeztél gyere a nappaliba.Bemutatlak a mesterednek." Sóhajtottam egyet majd leraktam a cetlit az ágyra és pakolászni kezdtem.Körülbelül egy órája csomagolhattam mikor észrevettem hogy mindkét bőrönd megtelt.Becipzáraztam majd leraktam őket az ágyam elé.
-Készen vagyok.-sóhajtottam, majd leszálltam az ágyról
Elindultam az ajtó felé és amikor odaértem visszafordultam hogy utoljára még jól szemügyre vehessem a szobám.Majd kiléptem a folyosóra és elindultam a nappaliba.Mikor leértem Aimi már ott volt.Édesapám egy nagy íróasztal mögött ült, édesanyám pedig mellette állt.De felfedezni véltem még két idegent is a helységbe akik az íróasztal előtt álltak.Két nő volt.Jól megnéztem őket.Ez egyiknek hosszú fekete haja és kék szeme volt.A másiknak hosszú fehér haja a jobb vállára volt simítva amiben egy csat ékeskedett.Szeme pedig vérvörös volt.Nem tűnt valami barátságosnak.Őszintén szólva vele nem szívesen mentem volna sehova.
-Gyere beljebb.-szólt édesapám
Aimi mellé álltam és nem is köszöntem a két idegen nőnek.Ekkor anyám odaállt a két nő közé.
-Ő itt Nakamura Amu kisasszony.-mutatott a fekete hajúra
-Ő pedig Nakamura Ami kisasszony.-mutatott a másikra
-Nakamura mindkettő?-kérdeztem
-Igen.Mivel ikertestvérek.-állt fel székéből apánk
-Ikrek?-lepődött meg Aimi
-Pont mit ti.-mosolyodott el anyánk
-Ők lesznek a mestereitek.-vágott közbe apánk
-Amu kisasszony téged fog tanítani Aisha.-nézett rám apu
-Ami kisasszony pedig téged Aimi.-folytatta
Nem szívesen lettem volna a húgom helyében.És igazából aggódtam is hogy mit fog vele csinálni az a nőszemély 2 éven keresztül.
-Később lesz időtök összeismerkedni, de most menjünk hisz kezdődik az ünnepség.-mondta egy széles mosollyal az arcán édesanyánk
Anyu apuba karolt majd kimentek.Négyen maradtunk.Majd hirtelen Amu odalépett hozzám, lehajolt és megsimogatta a fejem.
-Nagyon örülök Aisha-chan.-mosolygott
-Én kevésbé.-válaszoltam flegmán
Majd megfogtam Aimi kezét és kimentünk.Felmentünk egészen a ház padlására.Ott kinyitottunk egy nagy ablakot és kiültünk a tetőre.Mindig ide bújtunk el ha egy kis magányra vágytunk és néztük hogy odalent mindent felforgatnak minket keresve.De most más volt a helyzet.Lent nem minket kerestek hanem ünnepeltek.Ám furcsa módon senkinek nem tűnt fel hogy pont az ünnepeltek hiányoznak.Még a szüleinknek sem.De minket akkor ez egy cseppet sem érdekelt.Hisz alig másfél óra múlva el kellett válnunk.Ekkor Aimi közelebb ült hozzám és fejét a vállamra hajtotta.
-Ugye milyen szépek a csillagok One-chan?-mondta kissé megtört hangon
-Igen.-válaszoltam halkan
-One-chan.....-kezdett bele ám pityeregni kezdett
-Igen?-fordultam hozzá kérdően
-Bárhol......bármilyen messze is legyek tőled....ha felnézek a csillagos égre mindig te jutsz majd eszembe.-aztán szorosan hozzám bújt és sírni kezdett
-Hiányozni fogsz One-chan.-mondta könnyekkel küszködve
Még jobban magamhoz öleltem és ekkor már az én arcomon és legördült néhány könnycsepp.
-Te is nekem hugi.....nagyon.-nyögtem ki majd én is sírni kezdtem akárcsak Aimi
Az elkövetkezendő másfél órát a tetőn töltöttük.Egymást átölelve és pityeregve.Aztán lassan elérkezett az indulás ideje.Szótlanul mentünk le a kertbe.Csak egymás kezét szorongattuk.Apu, anyu, Amu és Ami már a kapunál álltak mikor odaértünk.
-Itt az idő.-jelentette ki határozottan édesapánk.
2011. június 27.
2011. március 19.
Aisha's life
2.Fejezet
/Aisha/
Ha a Főklánban az örökösök szám meghaladja az egy főt akkor harcban kell eldönteniük ki kapja meg az ősi erőt vagyis a családi örökséget.-Olvasta fel apám kissé szomorú hangon.
"Harcban?Vagyis meg kell küzdenem Aimivel?Én képtelen lennék bántani a húgomat."-Ezek a gondolatok futottak végig a fejemben abban a pillanatban.
-É...és mikor kell megküzdenünk egymással?-Kérdezte Aimi félénken.
-A születésnapi bulitok után 2 évre elutaztok.-Válaszolta édesanyánk.
-2 évre?De mégis hová?És miért?-szegeztem kérdéseimet hozzá.
Mindketten külön edzőhelyre fogtok menni egy-egy profi kiképzőtanárral.Aztán 2 év múlva visszatértek és megküzdötök egymással az örökségért.-Magyarázta el édesanyánk.
-De miért kell harcolni?Mi lenne ha megosztoznánk az örökségen?-érdeklődtem.
-Azt nem lehet!-Vágta rá apánk.
-De hát miért nem?-Értetlenkedtem.
-Mert ez egy több száz éves hagyomány.Mindig is így döntöttük el ki lesz az örökös és ez most is így lesz.-mondta.
Apánk mindig is nagyon ragaszkodott a klán törvényeihez és hagyományaihoz."Nem tudtam mi tévő legyek.Harcolni nem akarok, és nem is fogok a testvéremmel."-Makacskodtam magamban.
-É..és mi lenne ha én lemondanék az örökségről?Hiszen nekem semmi szükségem rá, Aisha-chan pedig megérdemli.-Mondta Aimi miközben a kezemet szorongatta.
-NEM!-Kiáltott fel apám.
-Az én gyermekeim nem gyávák, és nem húzzák be fülüket farkukat csak azért csak azért mert egymással kell harcolniuk.-Folytatta.
-De én nem akarok a testvéremmel harcolni!-Vágtam közbe.
-És én sem.-Állt mellém Aimi.
-Elég!Nem érdekel mit akartok vagy mit nem!Elmentek edzeni, azután visszajöttök és megküzdötök egymással.Ez az utolsó szavam.-Majd apánk mérgesen kiviharzott.
Ezután Aimi nagyon elszomorodott és pityeregni kezdett.Ránéztem, majd erősen magamhoz öleltem és halkan a fülébe suttogtam:-Semmi baj.Nem fogunk egymással harcolni.Majd én mindent elintézek...jó?
Nem szólt semmit csak még jobban hozzám bújt.Aztán a sok idegen ember felállt az asztaltól és kimentek.Csak édesanyánk maradt bent.Odajött hozzánk és szorosan magához ölelt mindkettőnket.Ekkor én is elkezdtem pityeregni.
-Tudom hogy apátok néha szigorú, de az ő keze is megvan kötve.Azt is tudom hogy nehéz lesz 2 évre elválnotok, majd visszatérni és megküzdenetek egymással.De nektek ez a sorsotok.Nem futhattok el előle.Higgyétek el nagyon sajnálom, és ha lenne mód hogy elkerüljük ezt az egészet már intézkedtünk volna.De a klán nem enged a törvényeiből.Remélem megértitek.-Vigasztalt minket édesanyánk.
A hihetetlenül lágy és bársonyos hangját megnyugtató volt hallgatni.Szavaival pedig elhitette velünk hogy minden rendben lesz.Úgy éreztük anyunak igaza van és ez a mi sorsunk.Mi pedig nem fogunk elfutni.
-Menjetek és pakoljatok össze, ugyanis a buli után indulnotok kell.-Simogatta meg a fejünket anya.
Bólintottunk egyet majd visszaindultunk a szobánkba.Aimi ismét megfogta a kezemet és én ránéztem.Szemei már nem a félelmet tükrözték hanem az elszántságot.Mikor az egymással szemben lévő szobánk ajtajához érkeztünk, még egyszer egymás felé fordultunk.Mindketten egy mosolyt erőltettünk az arcunkra, a másik megnyugtatására.Majd bementünk pakolni.Amint beléptem a szobámba észrevettem hogy két nagy bőrönd van az ágyamon.Közelebb léptem majd megláttam egy cédulát a tetején.Felültem az ágyamra majd levettem.Kíváncsi voltam mi lehet beleírva.Majd szép lassan szétnyitogattam az összehajtott papírdarabkát.
/Aisha/
Ha a Főklánban az örökösök szám meghaladja az egy főt akkor harcban kell eldönteniük ki kapja meg az ősi erőt vagyis a családi örökséget.-Olvasta fel apám kissé szomorú hangon.
"Harcban?Vagyis meg kell küzdenem Aimivel?Én képtelen lennék bántani a húgomat."-Ezek a gondolatok futottak végig a fejemben abban a pillanatban.
-É...és mikor kell megküzdenünk egymással?-Kérdezte Aimi félénken.
-A születésnapi bulitok után 2 évre elutaztok.-Válaszolta édesanyánk.
-2 évre?De mégis hová?És miért?-szegeztem kérdéseimet hozzá.
Mindketten külön edzőhelyre fogtok menni egy-egy profi kiképzőtanárral.Aztán 2 év múlva visszatértek és megküzdötök egymással az örökségért.-Magyarázta el édesanyánk.
-De miért kell harcolni?Mi lenne ha megosztoznánk az örökségen?-érdeklődtem.
-Azt nem lehet!-Vágta rá apánk.
-De hát miért nem?-Értetlenkedtem.
-Mert ez egy több száz éves hagyomány.Mindig is így döntöttük el ki lesz az örökös és ez most is így lesz.-mondta.
Apánk mindig is nagyon ragaszkodott a klán törvényeihez és hagyományaihoz."Nem tudtam mi tévő legyek.Harcolni nem akarok, és nem is fogok a testvéremmel."-Makacskodtam magamban.
-É..és mi lenne ha én lemondanék az örökségről?Hiszen nekem semmi szükségem rá, Aisha-chan pedig megérdemli.-Mondta Aimi miközben a kezemet szorongatta.
-NEM!-Kiáltott fel apám.
-Az én gyermekeim nem gyávák, és nem húzzák be fülüket farkukat csak azért csak azért mert egymással kell harcolniuk.-Folytatta.
-De én nem akarok a testvéremmel harcolni!-Vágtam közbe.
-És én sem.-Állt mellém Aimi.
-Elég!Nem érdekel mit akartok vagy mit nem!Elmentek edzeni, azután visszajöttök és megküzdötök egymással.Ez az utolsó szavam.-Majd apánk mérgesen kiviharzott.
Ezután Aimi nagyon elszomorodott és pityeregni kezdett.Ránéztem, majd erősen magamhoz öleltem és halkan a fülébe suttogtam:-Semmi baj.Nem fogunk egymással harcolni.Majd én mindent elintézek...jó?
Nem szólt semmit csak még jobban hozzám bújt.Aztán a sok idegen ember felállt az asztaltól és kimentek.Csak édesanyánk maradt bent.Odajött hozzánk és szorosan magához ölelt mindkettőnket.Ekkor én is elkezdtem pityeregni.
-Tudom hogy apátok néha szigorú, de az ő keze is megvan kötve.Azt is tudom hogy nehéz lesz 2 évre elválnotok, majd visszatérni és megküzdenetek egymással.De nektek ez a sorsotok.Nem futhattok el előle.Higgyétek el nagyon sajnálom, és ha lenne mód hogy elkerüljük ezt az egészet már intézkedtünk volna.De a klán nem enged a törvényeiből.Remélem megértitek.-Vigasztalt minket édesanyánk.
A hihetetlenül lágy és bársonyos hangját megnyugtató volt hallgatni.Szavaival pedig elhitette velünk hogy minden rendben lesz.Úgy éreztük anyunak igaza van és ez a mi sorsunk.Mi pedig nem fogunk elfutni.
-Menjetek és pakoljatok össze, ugyanis a buli után indulnotok kell.-Simogatta meg a fejünket anya.
Bólintottunk egyet majd visszaindultunk a szobánkba.Aimi ismét megfogta a kezemet és én ránéztem.Szemei már nem a félelmet tükrözték hanem az elszántságot.Mikor az egymással szemben lévő szobánk ajtajához érkeztünk, még egyszer egymás felé fordultunk.Mindketten egy mosolyt erőltettünk az arcunkra, a másik megnyugtatására.Majd bementünk pakolni.Amint beléptem a szobámba észrevettem hogy két nagy bőrönd van az ágyamon.Közelebb léptem majd megláttam egy cédulát a tetején.Felültem az ágyamra majd levettem.Kíváncsi voltam mi lehet beleírva.Majd szép lassan szétnyitogattam az összehajtott papírdarabkát.
2011. március 18.
Aisha's life
/Aisha/
A nevem Aisha Arai.16 éves vagyok.Shinigami.Barátaim nincsenek.Mondjuk úgy hogy az életem nem fenékig tejfel.De nem mindig volt ez így.A gyerekkorom nyugodtan telt, egészen a hatodik születésnapomig.Tisztán emlékszem arra a napra.Arra amelyik megváltoztatta az életem.
11 évvel és pár órával Aisha és Aimi születésnapja előtt-
Már vagy egy órája készülődtem az esti partira amikor valaki kopogtatott az ajtón.
-One-chan.....One-chan...bejöhetek?-kérdezte.
Kinyitottam az ajtót majd megláttam Aimi-chant.Ő az én kishúgom volt.Bár ikrek voltunk mi úgy egyeztünk meg hogy én vagyok az idősebb.
-Miért jöttél ilyen korán Aimi?Hisz a buli csak 2 óra múlva kezdődik.-kérdeztem.
-Édesapánk látni kíván.-mondta.
-Most?De hát miért?-néztem meglepetten Aimire.
-Nem tudom.-válaszolta.
Nekem meg aztán végkép semmi ötletem nem volt hogy miért hivatott minket.De egy biztos volt.Apa nem szereti ha megvárakoztatják.
-Menjünk.-válaszoltam majd elindultam Aimi pedig követett.
Mikor megérkeztünk a tárgyalóterem előtti folyosóra, észrevettük hogy a lámpák nem világítanak.Sötétség ölelte körbe a hosszú folyosót.Aimi hirtelen közelebb lépett hozzám és megszorította a kezemet.Majd nyeltünk egy nagyot és elindultunk.Mikor az ajtóhoz értünk bekopogtam.Nem tudtam miért de nagyon gyorsan vert a szívem és izgultam,akárcsak Aimi.
-Gyertek be.-mondta egy számomra ismeretlen hang.
Majd nagy levegőt vettem és elhúztam az ajtót.
Hirtelen vakító világosság áramlott a teremből a folyosóra.Beléptünk majd szétnéztem.A szoba közepén egy nagy kerek asztal ékeskedett,körülötte pedig rengeteg idegen ember ült.Aztán megláttam a szüleinket.
-Lépjetek beljebb.-szólt apám.
Aimi ismét megszorította a kezemet és egymásra néztünk.Láttam a szemeiben az aggodalmat és a félelmet.Egy széles mosolyt erőltettem az arcomra hogy megnyugtassam.De az idegességemet én sem tudtam annyira leplezni hogy ő ne vegye észre.Akárhogy is próbálkoztam nem tudtam eltitkolni hiszen ikrek vagyunk.Aimi érezte hogy valami nincs rendben, ahogy én is.A hangulat búskomor és feszült volt.Majd édesapámra szegeztem szemeimet.Nem látszott valami vidámnak.Egyszer csak felállt és egy nagy poros könyvet vette a kezébe.
-Tudjátok milyen könyvet tartok a kezembe?-kérdezte, majd lassan elindult felénk.
Aimire néztem mire ő csóválni kezdte a fejét hogy fogalma sincs.
-Nem tudjuk.-néztem újra apánkra aki már előttünk állt.
-Ez a könyv klánunk hagyományait és törvényeit tartalmazza.-mondta majd kinyitotta a könyvet és lapozgatni kezdte.
Ekkor engem furdalni kezdett a kíváncsiság."Vajon miért nem láttam én ezt a könyvet idáig?Hiszen a birtokon lévő összes könyvet kiolvastam már.És hol tarthatta?Mert a ház minden zugát ismerem, és olyan terem sincs ahol nem jártam volna még.De ami a legjobban érdekelt az-az hogy miért csak most mutatja meg ezt nekünk.Pont a 6.születésnapunkon.Ezeket a dolgokat felettébb furcsának tartottam."
-Meg is van.-szólalt fel hosszas könyv lapozgatás után apa.
Engem már majd meg evett a fene hogy vajon milyen történetek lehetnek abban a könyvben.És hogy mit akar belőle felolvasni édesapánk.Majd lassan elkezdte olvasni a sorokat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)