Aisha's life

                                                                  2.Fejezet


/Aisha/


Ha a Főklánban az örökösök szám meghaladja az egy főt akkor harcban kell eldönteniük ki kapja meg az ősi erőt vagyis a családi örökséget.-Olvasta fel apám kissé szomorú hangon.
"Harcban?Vagyis meg kell küzdenem Aimivel?Én képtelen lennék bántani a húgomat."-Ezek a gondolatok futottak végig a fejemben abban a pillanatban.
-É...és mikor kell megküzdenünk egymással?-Kérdezte Aimi félénken.
-A születésnapi bulitok után 2 évre elutaztok.-Válaszolta édesanyánk.
-2 évre?De mégis hová?És miért?-szegeztem kérdéseimet hozzá.
Mindketten külön edzőhelyre fogtok menni egy-egy profi kiképzőtanárral.Aztán 2 év múlva visszatértek és megküzdötök egymással az örökségért.-Magyarázta el édesanyánk.
-De miért kell harcolni?Mi lenne ha megosztoznánk az örökségen?-érdeklődtem.
-Azt nem lehet!-Vágta rá apánk.
-De hát miért nem?-Értetlenkedtem.
-Mert ez egy több száz éves hagyomány.Mindig is így döntöttük el ki lesz az örökös és ez most is így lesz.-mondta.
Apánk mindig is nagyon ragaszkodott a klán törvényeihez és hagyományaihoz."Nem tudtam mi tévő legyek.Harcolni nem akarok, és nem is fogok a testvéremmel."-Makacskodtam magamban.
-É..és mi lenne ha én lemondanék az örökségről?Hiszen nekem semmi szükségem rá, Aisha-chan pedig megérdemli.-Mondta Aimi miközben a kezemet szorongatta.
-NEM!-Kiáltott fel apám.
-Az én gyermekeim nem gyávák, és nem húzzák be fülüket farkukat csak azért csak azért mert egymással kell harcolniuk.-Folytatta.
-De én nem akarok a testvéremmel harcolni!-Vágtam közbe.
-És én sem.-Állt mellém Aimi.
-Elég!Nem érdekel mit akartok vagy mit nem!Elmentek edzeni, azután visszajöttök és megküzdötök egymással.Ez az utolsó szavam.-Majd apánk mérgesen kiviharzott.
Ezután Aimi nagyon elszomorodott és pityeregni kezdett.Ránéztem, majd erősen magamhoz öleltem és halkan a fülébe suttogtam:-Semmi baj.Nem fogunk egymással harcolni.Majd én mindent elintézek...jó?
Nem szólt semmit csak még jobban hozzám bújt.Aztán a sok idegen ember felállt az asztaltól és kimentek.Csak édesanyánk maradt bent.Odajött hozzánk és szorosan magához ölelt mindkettőnket.Ekkor én is elkezdtem pityeregni.
-Tudom hogy apátok néha szigorú, de az ő keze is megvan kötve.Azt is tudom hogy nehéz lesz 2 évre elválnotok, majd visszatérni és megküzdenetek egymással.De nektek ez a sorsotok.Nem futhattok el előle.Higgyétek el nagyon sajnálom, és ha lenne mód hogy elkerüljük ezt az egészet már intézkedtünk volna.De a klán nem enged a törvényeiből.Remélem megértitek.-Vigasztalt minket édesanyánk.
A hihetetlenül lágy és bársonyos hangját megnyugtató volt hallgatni.Szavaival pedig elhitette velünk hogy minden rendben lesz.Úgy éreztük anyunak igaza van és ez a mi sorsunk.Mi pedig nem fogunk elfutni.
-Menjetek és pakoljatok össze, ugyanis a buli után indulnotok kell.-Simogatta meg a fejünket anya.
Bólintottunk egyet majd visszaindultunk a szobánkba.Aimi ismét megfogta a kezemet és én ránéztem.Szemei már nem a félelmet tükrözték hanem az elszántságot.Mikor az egymással szemben lévő szobánk ajtajához érkeztünk, még egyszer egymás felé fordultunk.Mindketten egy mosolyt erőltettünk az arcunkra, a másik megnyugtatására.Majd bementünk pakolni.Amint beléptem a szobámba észrevettem hogy két nagy bőrönd van az ágyamon.Közelebb léptem majd megláttam egy cédulát a tetején.Felültem az ágyamra majd levettem.Kíváncsi voltam mi lehet beleírva.Majd szép lassan szétnyitogattam az összehajtott papírdarabkát.